Emerson: Az emberi szellem képviselői epub
Katt rá a felnagyításhoz
|
|
Ralph Valdo Emerson ünnepelt szónok és igen sikeres szerző volt majd' százötven évvel ezelőtt. Ám ez éles kontrasztban áll azzal, hogy mennyire nehéz olvasni, ahogy azt magyar fordítója, Szász Károly is megjegyzi:
A magyar olvasó a nagy amerikai e művét olvasva, sokszor meg fog akadni rajta. Itt-ott nehéznek, talán emészthetetlennek fogja találni s azt kérdezi magától: mit akar, hová czéloz s mire vezet ez vagy amaz okoskodás? Némelyike talán bele is fárad s abbahagyja az olvasást, a mindig magába bonyolódó s tömkelegbe vezető szöveget; de ha nem veszti el türelmét s egy-egy hosszú periódus, vagy két-három oldalra terjedő okoskodás s fejtegetés végére jut, világos lesz előtte: hova czélzott az író s a kúszáltnak látszott fonal szépen kifejlődik s lebonyolódik előtte. Sőt, hajlandó lesz visszatérni az olvasottra s jobban megérteni és gyönyörködni az előbb nem világos részletekben vagy tételekben, mikor már tudja, mi lesz a végok.
Mikor először olvastam Emerson e művét, nagyon régen, még egészen fiatal koromban, még angolul kevéssé tudván, német fordításban a nehéz helyeken könnyebben átsikoltam, míg lassanként beleéltem magamat a szerző sajátlagos eszmemenetébe s különös irályába.
Megvallom, a könyv első fele, a bevezető értekezés (A nagy emberek hasznáról) s a három első tanulmány (Plató, Swedenborg és Montaigne) kevésbbé érdekeltek, mint a három utolsó (Shakspere, Napoleon és Goethe), melyek - vagy azért, mert már beleszoktam, vagy valóban is - sokkal könnyebben olvashatóknak s megérthetőknek tetszettek. Tárgyaiknál fogva is sokkal inkább vonzottak.
Első és mai benyomása rám egészen, az a mi Grimmre, csak hogy nem tudnám ily szépen kifejezni. Titkát azonban abban vélem rejleni, hogy nem ismerek irót, Shaksperen kívül, a kinek agyában az eszmék és képek - a tudás és képzelet - oly gazdagsága volna felhalmozva. Felhalmozva, mondom, mert készletének rendkívüli tömege, mintha őt magát is nyomni látszanék néha, hogy mit válogasson belőle, s mit és mily sorban állítson sokkal szegényebb olvasói elé. Innen van, hogy egyes fejtegetéseiben, messziről indulva ki, végczélja felé, ha valamit bizonyítani, vagy megvilágítani akar, a maga tudásának egész mezején átmenőben, annyi érvet és képet hoz elé, hogy olvasója csak a végén veszi észre czélját, melyhez jutott, s érti meg a felhozottakat, s miért kellett azokat felhoznia. Mondatai s tételei sokszor oly rhapsodistikusak, hogy egyenként alig érthetjük meg, s csak összefüggésökben - melyre későn jövünk rá, lesznek valamennyire világosakká. Ez teszi olvasását nehézzé s fordítását még nehezebbé.
Ennek ellenére mondjuk, javasoljuk olvasását. Nem, nem kapkodva, hanem komótosan, teljes koncentrálással, mert Emerson ezt kívánja: teljes odaadást. Ha ezt megkapja, akkor elménkben feltárja féltett kincseit, melya sorok közt elbujtatva azok számára, kik felületesen olvassák, nem adja meg magát.
A magyar olvasó a nagy amerikai e művét olvasva, sokszor meg fog akadni rajta. Itt-ott nehéznek, talán emészthetetlennek fogja találni s azt kérdezi magától: mit akar, hová czéloz s mire vezet ez vagy amaz okoskodás? Némelyike talán bele is fárad s abbahagyja az olvasást, a mindig magába bonyolódó s tömkelegbe vezető szöveget; de ha nem veszti el türelmét s egy-egy hosszú periódus, vagy két-három oldalra terjedő okoskodás s fejtegetés végére jut, világos lesz előtte: hova czélzott az író s a kúszáltnak látszott fonal szépen kifejlődik s lebonyolódik előtte. Sőt, hajlandó lesz visszatérni az olvasottra s jobban megérteni és gyönyörködni az előbb nem világos részletekben vagy tételekben, mikor már tudja, mi lesz a végok.
Mikor először olvastam Emerson e művét, nagyon régen, még egészen fiatal koromban, még angolul kevéssé tudván, német fordításban a nehéz helyeken könnyebben átsikoltam, míg lassanként beleéltem magamat a szerző sajátlagos eszmemenetébe s különös irályába.
Megvallom, a könyv első fele, a bevezető értekezés (A nagy emberek hasznáról) s a három első tanulmány (Plató, Swedenborg és Montaigne) kevésbbé érdekeltek, mint a három utolsó (Shakspere, Napoleon és Goethe), melyek - vagy azért, mert már beleszoktam, vagy valóban is - sokkal könnyebben olvashatóknak s megérthetőknek tetszettek. Tárgyaiknál fogva is sokkal inkább vonzottak.
Első és mai benyomása rám egészen, az a mi Grimmre, csak hogy nem tudnám ily szépen kifejezni. Titkát azonban abban vélem rejleni, hogy nem ismerek irót, Shaksperen kívül, a kinek agyában az eszmék és képek - a tudás és képzelet - oly gazdagsága volna felhalmozva. Felhalmozva, mondom, mert készletének rendkívüli tömege, mintha őt magát is nyomni látszanék néha, hogy mit válogasson belőle, s mit és mily sorban állítson sokkal szegényebb olvasói elé. Innen van, hogy egyes fejtegetéseiben, messziről indulva ki, végczélja felé, ha valamit bizonyítani, vagy megvilágítani akar, a maga tudásának egész mezején átmenőben, annyi érvet és képet hoz elé, hogy olvasója csak a végén veszi észre czélját, melyhez jutott, s érti meg a felhozottakat, s miért kellett azokat felhoznia. Mondatai s tételei sokszor oly rhapsodistikusak, hogy egyenként alig érthetjük meg, s csak összefüggésökben - melyre későn jövünk rá, lesznek valamennyire világosakká. Ez teszi olvasását nehézzé s fordítását még nehezebbé.
Ennek ellenére mondjuk, javasoljuk olvasását. Nem, nem kapkodva, hanem komótosan, teljes koncentrálással, mert Emerson ezt kívánja: teljes odaadást. Ha ezt megkapja, akkor elménkben feltárja féltett kincseit, melya sorok közt elbujtatva azok számára, kik felületesen olvassák, nem adja meg magát.
Hasonló termékek
1.800 Ft
299 Ft
990 Ft
799 Ft
